„Bizalom nélkül semmi hasznosat nem alkothatunk.”

Albert Schweitzer

Tisztelt Partnerünk!

Az Önök támogatásával és együttműködésével a Novochem Kft. több mint 20 éve vesz részt országosan a vegyipari alapanyagok és speciális vegyipari termékek kereskedelmében.

Szeretnénk ezúton is megköszönni, hogy az elmúlt években együtt dolgozhattunk, és hogy Önökkel együtt fejlődhettünk!

A Novochem menedzsmentje úgy döntött, hogy átveszi az anyavállalat márkanevét és arculati elemeit és OQEMA Kft. néven folytatja tevékenységét, változatlan kiszolgálási színvonalon minden telephelyén.

Az OQEMA csoport, családi vállalkozásként több mint 100 éves múltra tekinthet vissza, jelenleg az európai piac egyik meghatározó szeplőjeként, több mint 1500 kollégával 26 országban.

A tervezett folyamat során a Novochem Kft. 2025. november 1-től új néven, OQEMA Kft-ként folytatja gazdasági tevékenységét.

Bízunk benne, hogy az együttműködésünk alapját képező szerződéseket és egyéb megállapodásainkat az eddigiekhez hasonló támogatásuk mellett, már az OQEMA Kft. nevében tudjuk folytatni Önökkel.

Ez azt is jelenti, hogy októberben számláinkat még Novochem Kft. néven fogjuk kiállítani és befogadni, de a folyamatok lezárása után már az új OQEMA Kft. néven jelenünk meg és visszük tovább teljes folytonossággal a közöttünk fennálló ügyleteket.

Ez a feladat sok adminisztrációs terhet ró ránk, de pénzügyi-számviteli kollégáink időben fogják értesíteni Önöket, pénzügyi vezetőiket, mindamellett, hogy a számlaszámaink, levelezési címünk nem változik.

Tisztelt Partnerünk! Megerősítjük, hogy az elmúlt húsz évhez hasonlóan változatlan szakmai elkötelezettséggel és feltételekkel várjuk az együttműködést Önökkel. Kívánunk Önöknek sikereket!

Budapest, 2025. október  30.

Árpási Norbert
ügyvezető, OQEMA Kft.   

Szolgáltatások

Raktározás, kiszerelés, csomagolás

Seveso felső szintű veszélyesanyag-raktárunk kifejezetten a minősített és veszélyes vegyi anyagok biztonságos, előírásoknak megfelelő tárolására lett kialakítva. Korszerű infrastruktúránkkal és logisztikai megoldásainkkal a vegyipar megbízható partnerei vagyunk. Telephelyünk Százhalombattán (Pest megye) az ipari parkban található – ideális logisztikai központ a magyarországi elosztás és gyors hozzáférés biztosításához.

Speciális oldószerek

 

Műszaki tanácsadás

Tanúsítványaink